Egész nap Zelo ólálkodott MinHee körül. Ki ő neki? Aggódom......mi lesz ha eljár a szája? Ha mindent elmond neki?! Az hiányozna....
Épp az udvaron állva bámulom a kék eget, mikor hangos nevetést
hallok magam mögül. Oda nézek, és pillantásom találkozik Zelo-éval, majd a
mögötte állóval. Le nem veszi rólam tekintetét, úgy sétál az óriás után. A
kapun kiérve megtorpan, majd egy kézrántásnak hála eltűnik szemeim elől.
Megfordulok, és a bejárat felé veszem az irányt. Még mielőtt
lenyomhatnám a kilincset, lányok hada rohan felém, különböző kiáltásokkal. " L.Joe oppa! Megölelhetlek?
Kapok autogramot?"
***
- Hol voltál hyung? Kezdődik az óra. - lép mellém ChangJo, amint
beteszem a lábam az ajtón.
- Lányok kiabáltak körülötte - sóhajtok - Pedig jobb dolgom is
lett volna, mint hogy autogramot osztogassak.
- Húha~ Valakinek rossz napja van - kapok egy taslit
fejemre.
- Aucs. - szisszenek fel - Inkább menjünk a táncterembe. Ott lesz
óránk, nem? - nézek Niel-re.
Amint belépünk az ajtón, szempárok ezrei figyelnek minket. A tanár
csak bólint, majd magához rendel.
- Mint tudjátok, Ő itt Lee ByungHun. Ma tart egy kis bemutatót a
tánc terén. - mosolyog.
- Tessék? - vágok szavába.
- Igen. Úgy hallottam, tehetséges vagy. - bólint - Semmi akadálya.
Hisz táncórán vagyunk, nem? - néz a többiekre, akik egyből visítozásba
kezdenek. A legtöbbjük lány, de akadnak fiúk is. Úgy minden harmadik.
- Legyen. - adom be derekam.
-
Ez a beszéd! – indítja is a zenét a tanár.
Ütemes,
pörgős zene hallatszik. Lassan indul,de amint elér egy pontot begyorsul. Előre lépek,
s bele kezdek a táncba. Kezem, lábam
mozog. Érzem, ahogy a testem felpezsdül, amint összhangba kerülök a zenével.
Előre, hátra, jobbra. Majd egy szaltó, amit hangos fütyülés követ. Fejem
jobbra, majd balra mozog, közben eltávolíthatatlan mosoly játszadozik arcomon.
Egyik pillanatról a másikra hullámzásba kezdek, majd a földre térdelve
breakelek egy utolsót. A zene elhallgat, én is abbahagyom. Izzadság cseppek
folynak arcomon, de nem zavar. Mindenki tapsol, a lányok nem zavartatva maguk
bámulnak. Felállok, s leülök a többiek mellé.
- Rendben.
Ki akarja még megmutatni tehetségét? – fürkészi körbe a termet a professzor –
Senki? Akkor én választok. – nyitja ki a füzetét – Zelo?! - semmi válasz – Hol van Zelo? – ismét semmi.
-
Aucs! Ne lökdöss MinHee! – esik be az ajtón az említett fél – Most miért vagyunk
itt? Olyan vagy – ütögetik egymást, akár az öt évesek.
-
Talán mert óra van?!! – áll fel helyéről a tanár, s fülénél fogva elénk húzza
az óriást. – Táncolj. MOST! – utasítja.
-
Miért én? Csak most érkeztem…
-
Na ezért! Kezd!
-
Értettem…. – sóhajt, majd a zene hallatán ő is belekezd. El sem hiszem, hogy ez
a balfék ilyet tud. Hihetetlen, hogy szárnyal. Laza, mégis magabiztos a
mozgása. Mintha elmesélne valamit, ahogy testét viszi ide-oda. Mosolya
levakarhatatlan.
-
Erről beszélek. Miért kell lógnod, pont neked, akinek ekkora a tehetsége? – áll
fel – Jól van. Akkor mindenki helyezkedjen karnyújtásnyira a másiktól, és
kezdjük.
Tesszük,
amit mondanak. MinHee jobb oldalamon fejét lehajtva áll. Félve felém pillant, de
amint találkozik tekintetünk, elfordul. Nem bírom sokáig, így tíz perc
elteltével közelebb lépek hozzá.
- Hova
mentetek? – kérdem lazán.
-
Nem mindegy? – rám se néz.
-
Dehogynem. – vonok vállat.
-
Chh…
- Most
rám szisszentél? – ámulok felé.
-
Én? Soha! – pislog magabiztosan.
- Látom.
Nem jól mozogsz. – mutatok lábára, amivel ellenkező irányba lépett.
-
Nem mindegy neked? – néz rám értetlenkedve.
-
Most miért vagy ilyen? – kérdezek vissza.
-
Miért ne legyek? Mondj egy okot.
-
Nem tudom.
-
Látod?! Én csak teszem, amire kértél. – szisszen újra.
-
Miről beszélsz?
-
Vajon?
-
Na? – hajolok közelebb.
-
Jaj hagyj már! – ugrik egyet.
-
Mit csináltam?
-
Mit nem? Maradj csöndben. Észrevesznek…
-
És akkor? – flegmázok.
-
Ti ketten ott hátul! – mutat ránk a professzor – Óra után itt maradtok.
-
Na látod? Én megmondtam.. – sóhajt.
-
Honnan kellet volna tudnom?
-
Szóltam, nem? Mi ez a hirtelen „barátságos leszek másokkal” viselkedésed? – áll
le a tánccal.
-
Barátságos? Én mindig az vagyok. – húzom ki magam.
-
Meg a francokat. Inkább kövesd a tanárt,mert nem fogod tudni megtanulni, és én
nem fogok segíteni!
-
Ki kérte a segítséged? – húzom fel szemöldököm kényesen.
-
Gondoltam szólok. – von vállat.
-
Nem kell.
-
Erről beszélek.
-
Maradjatok már csendben! – ordítja el magát ismét a tanár, de most már ideges.
-
Sajnálom! – hajol meg a mellettem álló – hajtsd már le a fejed! – szűri ki
fogai közt ezeket a szavakat úgy, hogy csak én halljam. Nem teszem amit mond. –
Ő is sajnálja! – ragadja meg nyakam,s lenyomja vízszintesbe felsőtestem.
-
Megőrültél? – kiáltok rá.
-
Nálad jobban biztos nem. Tanárnő, ugye nem kell itt maradnunk takarítani..? –
néz fel óvatosan MinHee.
-
Dehogynem! Mindketten itt maradtok, és szép tisztára mostok mindent. MINDENT!!!
A többiek mehetnek.
Amint
elengedi nyakam, egyenesbe helyezem testem.
- Professzor!
Nekem miért kell maradnom?
-
Miért? Hisz az egész órát végig beszéltétek. Nem is. Kiabáltátok, amivel
mindenki mást is zavartatok.
-
Ne panaszkodj, hanem gyere a felmosóért. Minél előbb szabadulni szeretnék. –
fogja meg karom, s elhúz a professzor elől egyenesen az ajtó felé.
-
Ne rángass. Tudok magamtól is menni – rántom ki karom szorításából.
Amint
elenged kinyitja az ajtót, s kis híján az arcomba csapja.
- Állat
vagy! Mire jó ez a viselkedésed?
-
Mindig is ilyen voltam,nem tudom miről beszélsz. Ja és még valami! – fordul
hátra – Ne tégy úgy, mintha ismernél. Hány napja is láttál először? Három, ha
jól emlékszem.
-
Igen három. És?
-
És? Ezek után még kérdőre vonsz, hogy viselkedek én? Először magadon gondolkozz
el. – és itt hagy.
-
Várj már! Én nem tudom merre kell menni! – futok utána.
-
Akkor szedd a lábad!
- Meddig
kell ezt sikálni? – ejtem bele Isten tudja hányadszorra a vödörbe rongyot.
-
Amíg tiszta nem lesz. Talán ha több erőt vinnél bele, gyorsabban menne.
-
Te ne panaszkodj. Csak a tükröket takarítod. Én a padlót sikálom.
-
Csak segíteni próbáltam! – hitetlenkedik felháborodva – legközelebb meg sem
szólalok.
-
Akkor is egyszerűbb a tükör.. – makogom.
- Komolyan
elvárod, hogy én takarítsam a padlót? Ahhoz nagyobb erő kell…
- Nem
azt mondtam.
-
Akkor ne jártasd a szád, hanem dolgozz.
-
Igenis kisasszony. – mondom unottan.
-
Ne viccelődj! Én tényleg menni szeretnék már. Egy órája itt szenvedünk. Nekem
még gyakorolnom is kell…
-
Gyakorolni? Mit? – állok fel.
-
Mindegy. Csak siess. – legyint.
-
Mondd el. Hátha tudok segíteni. – lépek felé.
-
Nem kell. Egyedül is megy.
-
Tánc? Ének? Vagy mind kettő?
-
Miért érdekel ennyire? – néz rám a tükrön keresztül. Tekintete lyukat üt
testembe.
-
Nem szabad? – billentem felé fejem.
-
Ne közeledj! – tartja maga elé a vizes rongyot.
-
Mert mi lesz? – lépek még egyet.
-
Neked dobom ezt! – mutat a kezére.
-
Félnem kéne? – lépek még egyet.
-
I-Igen!
-
Rendben. – sóhajtok – Akkor válaszolj.
-
Hmm? – értetlenkedik.
-
Melyikben kell segíteni?
-
Egyikben sem…
-
Őszintén! – ismét közeledek.
-
Azt mondtad ott maradsz!
-
Nem adtál őszinte választ. – felnevetek.
-
Tánc.
-
És még? – már csak egy méter választ el tőle.
- É…
- Igen?
– fél méter.
-
É-Ének. - csukja be szemeit közelségem hatására.
-
Nem dobtad nekem. – mutatok a ruhadarabra mosolyogva.
-
Nem vagy vicces! – dobja arcomba.
-
Hé! Ezt most miért?
-
Te akartad! – lép hátra – Többet ne csinálj ilyet. Az egy dolog, hogy sztár
vagy. De nem jelenti azt, hogy bármit megtehetsz.
-
Én nem is.
-
Ne hazudj! – vág közbe – Miért vannak ilyen hangulat változásaid?
-
Miről beszélsz? – teszek ismét egy lépést előre, hogy teste alig pár centire
legyen enyémtől.
-
Ne közeledj.
-
Félsz?
-
Nem!
-
Akkor mi baj? – teszem bal kezem a tükörre, fogságba ejtve ezzel.
-
Te! – támasztja kezét mellkasomra, próbál eltolni.
-
Miért érzem azt, hogy valamit titkolsz? – arcom alig pár centire övétől.
-
Nem kell mindenről tudnod – fordítja fejét jobbra.
-
Ne próbálkozz – utalok a szökésre.
-
Cs-Csak takarítsunk már és menjünk!
-
Rendben – elengedem, majd visszasétálok a vödörhöz és sikálom tovább a
parkettát.
Hallom,
hogy megkönnyebbülten felsóhajt,majd végig fújja a tükröt és mosni kezdi. Szeme
véletlenül sem téved felé. Zavar. - Végeztünk! - mosolyog magában,amint kiérünk a kapun.
- És ennek örülsz ennyire?
- Persze. Nincs több takarítás. Mehetek vissza a koleszba. - még mindig mosolyog.
- Igaz - bólintok.
- Ugye?
- Ugyan! - legyint - Nincsenek erre olyan alakok.
- Ki tudja. Lehet én is egy vagyok a perverzek közül. - fordulok felé.
- Ne nevettes!
- H-Hagyd abba! Ne nézz így!
- Hogy? - húzom mosolyra ajkam.
- Így! Ne hidd azt, hogy lehidalok előtted csak azért mert te vagy L.Joe! - hadar össze-vissza.
- Nem kértem ilyet - dörmögöm.
- Hagyd abba.. - ütközik egy derékig érő falba.
- Zavarban vagy.
- Én nem!
- Dehogynem. - hajolok le.
~ Remélem elnyerte tetszéseteket ^^ Ne felejtsetek el kommentelni és feliratkozni se ! Most,hogy itt a nyár, sűrűbben lesznek részek :) 5 komi és folytatás~


Wáááááw~~ ez nagyon jó lett ^-^ arra én is kíváncsi vagyok,hogy Zelo hová vitt....... :333 siess a kövi részel ^-^ <3
VálaszTörlésvárom a következő részt ^-^
VálaszTörlésAzért figyeltem fel a ficidre, mert egy porszemnyit hasonlít az enyémre (a főszereplő egy fan, koncerten találkozik először a fiúkkal stb.) Majd végig olvastam, és nagyon megtetszett maga a történet^^ Az előző részekben van pár hiba, de nem hiszem, hogy én fogok kis előadást tartani a helyesírásról (főleg azért, mert nekem sem a legjobb). Nagyon tetszenek a fejezetek, csak így tovább, s várom a folytatást^^
VálaszTörlésIgen, a helyesírásra én is nagyon figyelek , de úgy látszik nem eléggé >o< és köszönöm ^^
Törlésna de kitti.. :DD mindig tudod hol kell abbahagyni :"D
VálaszTörlésOmonaa juj cukii! De miért itt hagytad abba? xD köviit!
VálaszTörlés