MinHee
Nem hiszem el. Nem akarom elhinni. Képzelődöm, biztos vagyok benne. Párat pislogok és már nem is lesz mellettem. Ezt is teszem, de a vártnál teljesen másabb fogad. Ahelyett, hogy eltűnt volna, mosolyát visszatartva figyel.
- Mi olyan vicces? - a hangom mogorva.
- Semmi. - felnéz a plafonra, mintha érdekeset látna.
Megforgatom szemeim ezt látva, és legszívesebben odasétálnék a tanárhoz veszekedést kezdeményezni a pár osztást illetően, de vagyok annyira okos, hogy rájöjjek, reménytelen. Ebbe a ténybe beletörődve sóhajtok egyet és L.Joera pillantok. Ismét sóhajtok.
- Nem unod még? - lóbálja kezeit előttem.
- Neked oly mindegy. - hangom nyersebb a kelletténél.
Ha nem rosszat tesz, akkor kötekszik. Miért pont az ultimatebiasomban kell ekkorát csalódnom?! A tévén keresztül egy aranyos, kedves, kitartó embernek tűnt. De mit tapasztalok? Jó, a kitartó az maradhat az igaz személyiségek listáján, de a többi határozottan nem.
- Ennyire ellene vagy ennek az egésznek? - zökkent ki gondolataimból - Akkor szólok, hogy legyen váltás. Se neked, se nekem nem jó, ha nem figyel a másik. - magyaráz.
- Hagyjad. - leintem - Csak elgondolkodtam.
- Inkább figyelj. Rád fér. - motyogja magában.
- Tessék? - bal szemöldököm az egekbe szökik.
- Csak figyelj. Erre akarok kilyukadni. - kellemesen higgadt a hangja, mint aki semmi rosszat nem mondott.
Rendben. Most az egyszer úgy teszek mint aki meg sem hallotta, amit fél perce mondott. Ez egy szívesség tőlem, neki, amit még behajtok rajta.
A tanárra szegezem tekintetem, aki hatalmas beleéléssel magyarrázza a lépések összhangjának fontosságát. A láthatatlan kötelékek fonalainak vonalait mutatja a levegőben, mikor felém pillant és egy gyengéd mosolyt lejt számomra. Határozatlanul visszamosolygok, majd el is fordul tekintetével együtt.
Már vagy tízedszerre indítják újra a magnót, különböző lépési hibák elkövetése végett. Tudjátok mi a legrosszabb? Minden második alkalommal én vagyok a felelős. Vagy rossz lábbal lépek, vagy rossz irányba, vagy L.Joe lábára. Igen. Ez is megtörtént.
Pírrel az arcomon fordulok a tanár felé - ismét - aki a történtek után is higgadtan magyaráz a partnerrel való összhang fontosságáról, kifejezetten nekem.
- Értettem. Megpróbálok figyelni. - meghajlok.
- Ne figyelj, hanem érezd!
- É-Érezzem?
Értetlenségemet felfedezve ad magyarázatot.
- ByungHunt. Úgy, ahogy ő érez téged. - mosolyog.
- Mégis hogy... - motyogom.
- Majd tartok külön órát. - súgja fülembe partnerem.
Egy hirtelen mozdulattal odébb lököm mellkasánál fogva, de csuklóm szorításának csapdájába esik.
- Nem kell. - válaszolok az előző megszólalására - Engeddj el! - rángatom karom hatalmas erőfeszítéssel.
- Szép ujjaid vannak. Az enyémek közé való. - összekulcsolja ujjainkat, majd mosolyogva ismét rám pillant - Te nem így gondolod?
- Úgy gondolom, hogy elengedhetnél! Ne játszadozz velem Lee ByungHun! - hangom hangosabban tör elő, ami jó pár figyelő szempárt felénk irányított - Vagyis milyen jó partner vagy - kínosan nevetek - még ilyenkor is kedved támad gyerekes játékokat űzni. Hahaha... - villámokat szórok szemeimmel, jelezve, hogy folytassa színjátékom.
Mielőtt még megszólalhatna, özbevágnak:
- Ti jártok? - meglepetésemre a tanár áll mellettünk karba tett kézzel, az előző mosolya tova szállt.
Nem tudok mit mondani. Ezt hallva enyhe sokk kezd úrrá lenni rajtam. Hirtelen L.Joe karja hátulról átölel:
- Jól nézünk ki, ugye? - mosolyog.
- Megőrültél? Ne hazudozz. - leseprem kezeit magamról, majd a közönségünk felé fordulok - Ne higyjetek neki. Idióta. Szeret össze-vissza beszélni.
- Akkor a műsornak vége is, igaz? - tapsolnak a tömegből - de legközelebb ne legyetek ennyire félreérthetőek. Megzavarjátok a körülöttetek lévőket. - határozott tekintet néz le rám, ami szomorúsággal teli.
- Zelo?
- Hm. - bólint - Folytassuk.
- Nem kell. - felemeli kezét a mellettem álló rang idős - Mára végeztünk. Szép munka. - kettőt tapsol, ami annyit tesz, mehetünk.
Mindenki indul a dolgára, ám még utoljára szólnak:
- MinHee és L.Joe, ti maradtok.
Elkáromkodom magamban az egész lényét, majd megfordulok és beleegyezően bólintok. A terem közepéhez tessékel. Odasétálok, majd kíváncsian szegezem rá tekintetem. Csak ekkor veszem észre ByungHunt a tanár mögött állva.
- Nyújtsd felém a kezeidet. - utasít.
Teszem amit mond.
- Most csukd be a szemed.
Ismét úgy cselekszem, ahogy mondja.
- Rendben. Látsz valamit?
- Nem. - válaszolok értetlenül. Hogy látnék bármit is, ha csukva vannak a szemeim?!
- Lépj egyet előre.
Hangját mintha messzebbről hallanám, de cselekszem. Határozatlanul teszek egy lépést előre, kezeim még mindig magam elé nyújtva. Ujjbegyeim puha pamutot érnek, így megállok. Úgy érzem magam mint egy kislány, aki a szellemeket utánozza, a fejéről hiányzó lepel nélkül.
- Most tedd a kezeid a vállamra, és kapaszkodj.
Elkezdek tapogatni. Kezeim feljebb siklanak, míg egy kiemelkedő csontot nem érzékelek. A kulccsontnál járok. Óvatosan végig vezetem rajta mutatóujjam, majd a pólója nyakához érek. Azt is követem, így eljutok a vállához. Mikor fixen kapaszkodom izmos testrészébe, újra megszólal:
- L.Joe elindítja a zenét, te pedig bennem bízva táncolni fogsz addig, míg összhangba nem kerül a testünk. - hangja ellenállást nem tűrő.
Bólintok, és abban a pillanatban felcsendül egy lassú, érzelmekkel teli dal, ami nagy hatást gyakorol az emberek érzéseire. Infinite - Back. Érzések hadai dacolnak egymással ebben a számban. A lány, akit nem akarnak elveszteni, a fiú, aki az emlékeiben ragadt.
Eszembe jut az első találkozásom L.Joeval. A koncert utáni balhém és a másnapi megjelenésük itt.
Mintha egy éve történt volna, pedig alig egy hete. Mosoly játszadozik ajkamon, ami visszahúz a jelenbe. Mire észbe kapok, már táncolunk. Az órai ügyetlenségemnek nyoma sincs. Határozottan követem partnerem lépteit, amiket órán tanított. Ennyit jelent, ha olyannal tancolsz, akiben bízol? A zene leállt, a partnerem kezei leereszlednek derekamról.
- Most már kinyithatod a szemed.
Pilláim lassan emelkednek, a sötétség utáni napfény szinte megvakít. Mire hozzászokom a világossághoz, teljesen kinyitom szemeim. Barna szempár figyel tele aggodalommal.
- Ne nézz így. Nem az én ötletem volt. - védekezik.
- Te voltál akivel-
- Pontosan. A partnered ByungHun-sshi volt. Most már te is látod mennyit jelent, ha megbízol benne minden kétség nélkül.
- Igem. Köszönöm, hogy megmutatta. Most már mehetek?
- Mindketten.
Kikerülöm L.Joet és kiviharzok a teremből. Nem tudom felfogni az előbb történteket. Nem is az zaklat, hogy becsaptak, hanem, hogy élveztem. Minden egyes másodperce olyan volt, mintha szárnyalnék. Annyira biztonságban éreztem magam,mint még soha. Megmagyarázhatatlan ez az egész. A hideg játszadozik hátamon, mióta szembesültem azzal, mindezt L.Joe hozta ki belőlem. Ez nem olyan mint régen, mikor a tévéből figyeltem. Azt puszta bálványozásnak nevezném. De ezt hogy? Ma is. Ahogy csukott szemmel követtem és az illatát magamba szippantottam megdobogtatta a szívem, és melegség áradt szét a mellkasomban. Azt hittem, a zene teszi velem, de most már tisztán látom, ez nem így van.
- MinHee! - ugrik hátamra YunSeo.
- Szállj le.
- Mi ez a hangulat?
- Álmos vagyok. Ma korán fekszem, nehogy eszedbe jusson pizsi partit szervezni a szobánkba!
- Milyen fadarab szállta meg a tested? Sátáni a hangulatod. - fintorog.
Ahogy felsétáltunk a másodikra, az ajtónk előtt hatalmas tömeggel kell szembe néznünk. Értetlenül megállok a szélén és elüvöltöm magam.
- Mindenki menjen arrébb! Ez az én szobám,és be szeretnék jutni.
- MinHee?
- Ne. Mond, hogy nem. - motyogom.
- Azt hittem már sosem érsz ide. - áttör a tömegen, velem szemben megállva - Beszélhetünk?
- Nem. - határozottan vágom fejéhez.
Sarkon fordulok és YunSeoval szembe sétálok. Egyenesen le a lépcsőn. Ki az épületből, az udvaron álló hintához. Felnézek a kivilágított épületre, könnybe lábadnak a szemeim. Mit hittem, hogy majd követ? Majd utánam fut, mint a filmekben? Miben reménykedem ennyire? Semmi közöm hozzá, semmi rosszat nem tett, mégis így viselkedem. Mint a barátnője, aki féltékeny. A különbség az, sem a barátnője, sem féltékeny nem lehetek. Röhejes vagyok. Kínomban elnevetem magam, és a lábammal meglököm a hintát.
Pírrel az arcomon fordulok a tanár felé - ismét - aki a történtek után is higgadtan magyaráz a partnerrel való összhang fontosságáról, kifejezetten nekem.
- Értettem. Megpróbálok figyelni. - meghajlok.
- Ne figyelj, hanem érezd!
- É-Érezzem?
Értetlenségemet felfedezve ad magyarázatot.
- ByungHunt. Úgy, ahogy ő érez téged. - mosolyog.
- Mégis hogy... - motyogom.
- Majd tartok külön órát. - súgja fülembe partnerem.
Egy hirtelen mozdulattal odébb lököm mellkasánál fogva, de csuklóm szorításának csapdájába esik.
- Nem kell. - válaszolok az előző megszólalására - Engeddj el! - rángatom karom hatalmas erőfeszítéssel.
- Szép ujjaid vannak. Az enyémek közé való. - összekulcsolja ujjainkat, majd mosolyogva ismét rám pillant - Te nem így gondolod?
- Úgy gondolom, hogy elengedhetnél! Ne játszadozz velem Lee ByungHun! - hangom hangosabban tör elő, ami jó pár figyelő szempárt felénk irányított - Vagyis milyen jó partner vagy - kínosan nevetek - még ilyenkor is kedved támad gyerekes játékokat űzni. Hahaha... - villámokat szórok szemeimmel, jelezve, hogy folytassa színjátékom.
Mielőtt még megszólalhatna, özbevágnak:
- Ti jártok? - meglepetésemre a tanár áll mellettünk karba tett kézzel, az előző mosolya tova szállt.
Nem tudok mit mondani. Ezt hallva enyhe sokk kezd úrrá lenni rajtam. Hirtelen L.Joe karja hátulról átölel:
- Jól nézünk ki, ugye? - mosolyog.
- Megőrültél? Ne hazudozz. - leseprem kezeit magamról, majd a közönségünk felé fordulok - Ne higyjetek neki. Idióta. Szeret össze-vissza beszélni.
- Akkor a műsornak vége is, igaz? - tapsolnak a tömegből - de legközelebb ne legyetek ennyire félreérthetőek. Megzavarjátok a körülöttetek lévőket. - határozott tekintet néz le rám, ami szomorúsággal teli.
- Zelo?
- Hm. - bólint - Folytassuk.
- Nem kell. - felemeli kezét a mellettem álló rang idős - Mára végeztünk. Szép munka. - kettőt tapsol, ami annyit tesz, mehetünk.
Mindenki indul a dolgára, ám még utoljára szólnak:
- MinHee és L.Joe, ti maradtok.
Elkáromkodom magamban az egész lényét, majd megfordulok és beleegyezően bólintok. A terem közepéhez tessékel. Odasétálok, majd kíváncsian szegezem rá tekintetem. Csak ekkor veszem észre ByungHunt a tanár mögött állva.
- Nyújtsd felém a kezeidet. - utasít.
Teszem amit mond.
- Most csukd be a szemed.
Ismét úgy cselekszem, ahogy mondja.
- Rendben. Látsz valamit?
- Nem. - válaszolok értetlenül. Hogy látnék bármit is, ha csukva vannak a szemeim?!
- Lépj egyet előre.
Hangját mintha messzebbről hallanám, de cselekszem. Határozatlanul teszek egy lépést előre, kezeim még mindig magam elé nyújtva. Ujjbegyeim puha pamutot érnek, így megállok. Úgy érzem magam mint egy kislány, aki a szellemeket utánozza, a fejéről hiányzó lepel nélkül.
- Most tedd a kezeid a vállamra, és kapaszkodj.
Elkezdek tapogatni. Kezeim feljebb siklanak, míg egy kiemelkedő csontot nem érzékelek. A kulccsontnál járok. Óvatosan végig vezetem rajta mutatóujjam, majd a pólója nyakához érek. Azt is követem, így eljutok a vállához. Mikor fixen kapaszkodom izmos testrészébe, újra megszólal:
- L.Joe elindítja a zenét, te pedig bennem bízva táncolni fogsz addig, míg összhangba nem kerül a testünk. - hangja ellenállást nem tűrő.
Bólintok, és abban a pillanatban felcsendül egy lassú, érzelmekkel teli dal, ami nagy hatást gyakorol az emberek érzéseire. Infinite - Back. Érzések hadai dacolnak egymással ebben a számban. A lány, akit nem akarnak elveszteni, a fiú, aki az emlékeiben ragadt.
Eszembe jut az első találkozásom L.Joeval. A koncert utáni balhém és a másnapi megjelenésük itt.
Mintha egy éve történt volna, pedig alig egy hete. Mosoly játszadozik ajkamon, ami visszahúz a jelenbe. Mire észbe kapok, már táncolunk. Az órai ügyetlenségemnek nyoma sincs. Határozottan követem partnerem lépteit, amiket órán tanított. Ennyit jelent, ha olyannal tancolsz, akiben bízol? A zene leállt, a partnerem kezei leereszlednek derekamról.
- Most már kinyithatod a szemed.
Pilláim lassan emelkednek, a sötétség utáni napfény szinte megvakít. Mire hozzászokom a világossághoz, teljesen kinyitom szemeim. Barna szempár figyel tele aggodalommal.
- Ne nézz így. Nem az én ötletem volt. - védekezik.
- Te voltál akivel-
- Pontosan. A partnered ByungHun-sshi volt. Most már te is látod mennyit jelent, ha megbízol benne minden kétség nélkül.
- Igem. Köszönöm, hogy megmutatta. Most már mehetek?
- Mindketten.
Kikerülöm L.Joet és kiviharzok a teremből. Nem tudom felfogni az előbb történteket. Nem is az zaklat, hogy becsaptak, hanem, hogy élveztem. Minden egyes másodperce olyan volt, mintha szárnyalnék. Annyira biztonságban éreztem magam,mint még soha. Megmagyarázhatatlan ez az egész. A hideg játszadozik hátamon, mióta szembesültem azzal, mindezt L.Joe hozta ki belőlem. Ez nem olyan mint régen, mikor a tévéből figyeltem. Azt puszta bálványozásnak nevezném. De ezt hogy? Ma is. Ahogy csukott szemmel követtem és az illatát magamba szippantottam megdobogtatta a szívem, és melegség áradt szét a mellkasomban. Azt hittem, a zene teszi velem, de most már tisztán látom, ez nem így van.
- MinHee! - ugrik hátamra YunSeo.
- Szállj le.
- Mi ez a hangulat?
- Álmos vagyok. Ma korán fekszem, nehogy eszedbe jusson pizsi partit szervezni a szobánkba!
- Milyen fadarab szállta meg a tested? Sátáni a hangulatod. - fintorog.
Ahogy felsétáltunk a másodikra, az ajtónk előtt hatalmas tömeggel kell szembe néznünk. Értetlenül megállok a szélén és elüvöltöm magam.
- Mindenki menjen arrébb! Ez az én szobám,és be szeretnék jutni.
- MinHee?
- Ne. Mond, hogy nem. - motyogom.
- Azt hittem már sosem érsz ide. - áttör a tömegen, velem szemben megállva - Beszélhetünk?
- Nem. - határozottan vágom fejéhez.
Sarkon fordulok és YunSeoval szembe sétálok. Egyenesen le a lépcsőn. Ki az épületből, az udvaron álló hintához. Felnézek a kivilágított épületre, könnybe lábadnak a szemeim. Mit hittem, hogy majd követ? Majd utánam fut, mint a filmekben? Miben reménykedem ennyire? Semmi közöm hozzá, semmi rosszat nem tett, mégis így viselkedem. Mint a barátnője, aki féltékeny. A különbség az, sem a barátnője, sem féltékeny nem lehetek. Röhejes vagyok. Kínomban elnevetem magam, és a lábammal meglököm a hintát.
~ Ennyi kihagyás után itt az új fejezet :) elnézést, hogy sokat kellett várnotok >o< De el sem hiszitek mekkora meglepetés fogadott, mikor felnéztem a blogra. Több mint 5100 oldalmegjelenítés -8 fejezetre-. Hatalma öröm ez nekem, nagyon szépen köszönöm ♥ Ez csak nektek köszönhető, és nem tudom hogy adjam ki jelét a hálámnak ♥ Ha nem hangzik önzően, kérhetem, hogy írjatok kommentet, véleményezve a részt? Van, hogy úgy érzem fölöslegesen írom, hisz semmi visszajelzést nem kapok. De most bebizonyítottátok nekem, hogy van értelme folytatnom ezt a fanfictiont. Remélem nem csak eltévedt emberek néznek rá a blogomra és egyből le is lépnek róla, hanem rendszeres olvasóim is akadnak. :) Nagyon szépen köszönöm nekik ♥ ☺~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése