12.fejezet

MinHee

Minden olyan gyorsan történik.  A sötét köd. Vakító fények, amik vészesen közelednek. Gumik csikorgása, és egy kéz, ami visszaránt. Ijedtemben azt sem tudom, szabadulni, vagy elbújni jobb ötlet az ismeretlen karok között. De mielőtt még dönthetnék a lábaim felmondják a szolgálatot és összeesek. Térdeim az út széli tócsába ereszkednek, sárossá téve ezzel világos kék farmerom és fehér blúzom alját. A karok, melyeket még mindig lehetetlennek tartok felismerni a köd miatt, erősen tartanak felkaromnál. A félelem, amely hatalmába kerít hatalmas. Remegek, félek megmozdulni is. Alig egy perce majdnem elütöttek, most egy idegen rám teríti pulóverét, megvédve ezzel az eső egy részétől. Amint megérzem a kölni illatát düh árad szét bennem. Minden miatta van. Miért nézett úgy rám? Miért nem hagy figyelmen kívül? Miért nem képes megérteni mások helyzetét? Minden jobb volt, míg fel nem tűnt.
Most is, mit keres itt? Akármennyire vaknak számítok az időjárás miatt, a pulcsi illata elárulja a személy kilétét. Minden szó nélkül leguggol, sáros lábaimat megemeli, hogy alá tudjon nyúlni jobb kezével míg a ballal átöleli felsőtestem s felemel, akár egy hercegnőt. Arcunk egy magasságba kerül. Látom, ahogy szemével hunyorít, hátha tisztábban láthat úgy, arca egy csurom víz, haja homlokára tapad zavarva ezzel a látását. Ajka sötét lila...Fázik. Lenézek mellkasára, s látom, csak egy póló lóg rajta az is átázva. Kezeimet nyaka köré fonom és arcom nyakába temetem. Nem kérdez, nem szól semmit. Hirtelen megindul az út túloldalára, erősen szorítva magához. Nem tudom hol járhatunk, de egyik pillanatról a másikra almosság lesz úrrá rajtam. Úgy érzem mindjárt elájulok. Minden forog körülöttem, majd elsötétül...

Az egyetlen dolog amit érzek a fájdalom. Semmi más, csak a fájdalom. Lábaim, térdeim, hátam, fejem. Mindenem sajog. Mindezek ellenére melegség vesz körül. Megmozdulok, s a puha pamut velem fordul. Lágy hang köti le a figyelmem, ami hirtelen közeledik. A hang és a dal forrását is tudom, amitől kiráz a hideg. Ismét azt a szomorú dalt énekli, teljesen más hangszínen, mint ami tőle megszokott lenne. Mozdulatlan maradok, s szemeimet sem nyitom ki, had hallgassam még egy kicsit. A refrénhez érve nem bírom, s könnyeim kibuggyannak. Úgy teszek mintha mi sem történt volna, ezzel tettetve továbbra is alvásom.
Hideg ujjbegyek érintik arcom szélét, s ekkor kezdi újra. "A rólad szóló gondolatok tesznek őrülté". Újabb könnycsepp gördül ki szemgödrömből, de továbbra sem mozdulok.
- Mitől vagy ennyire szomorú? - megszakítja énekét. - Bárcsak tudnám, hogy lehetnél boldog. - kínosan nevet. - Megőrültem. Egy alvó emberhez beszélek... - sóhajt, majd letörli könnyeimet.
Nem sokkal később lépteket hallok, amik közelednek.
- Minden rendben van?
- Azt hiszem. Ha itt maradsz én megyek. Nem akarom, hogy megtudja, itt voltam. - halk, szomorú a hangja.
- Majd szólók ha felébred. - most már a léptek halkulnak, és az ajtó is becsukódik. -  Most már felkelhetsz. Én tudom hogy fent vagy MinHee. Jó pár éve ismerlek.

Összerezzenek a lebukás félelme miatt, ujjaimat a takaró alatt morzsolom. Rövid gondolkodás után még mindig mozdulatlanul fekszem. A csöndet YunSeo sóhaja töri meg.

- Rendben. Légy makacs és nekem se mond el mi történt. De valamit had áruljak el. Ő nem játszadozik veled. Komolyan gondolja. Igaz, az érzéseire még jó maga sem jött rá, ezért furcsálja hogy ennyire törődik veled. De az ég szerelmére Lee MinHee!!! Amit te érzel az már nem az idol-rajongó fajta érzés! Te megkedvelted Lee ByungHunt! Akár tetszik akár nem! És tudom hogy hallasz! Jó sírdogálást. Kimentem.

Amikor hallom az ajtó csapódását nagyot sóhajtok és kinyitom a szemeimet. YunSeo a teljes nevemen szólított, ami csak akkor történik meg ha mérges. Miért engem von kérdőre? Nem én vagyok aki kedve szerint szórja a szavakat össze-vissza a szájából. 

Mikor kinyitom szemeimet már hét ágra süt a nap, a szoba üres. Lemászok az emeletről és csoszogva a fürdőbe sétálok. A helyiségbe érve fél percig sem tudok talpon maradni feldagadt lábam miatt. Olyan hirtelen nyilal belém a fájdalom, hogy összeesek.
- Az istenit. - szitkozódom, majd a kilincsbe kapaszkodva ráállok bal lábamra és a jobbot magam után húzva a mosdóhoz bicegek. Erősen markolom a márvány szélét, nehogy ismét elhagyjon az egyensúlyom.
- Hogy lehetsz ekkora idióta, hogy elfelejted a saját sérülésed? - tükörképemtől várom a választ. - Nézd meg, most kétszer akkora lesz, mint volt. Ma lesz táncpróba is. Hogy fogsz ilyen állapotban odajutni? - egyre mérgesebben beszélek az előttem tükröződő énemhez. Nem tudom eldönteni, hogy mérges, vagy sajnálkozó legyek-e saját magam felé.

- Minnie! Mi történt veled? - A padomnál ülve fogad Zelo.
- Szia Zelo. - rámosolygok. - Semmiség. Leülhetek? - leteszem a táskám a pad mellé, közben szabaddá válik a helyem, ahova le is ülök megkönnyebbülve. Hihetetlen mennyivel jobb érzés most, hogy ellátták a kollégiumban a sérülésem.
- Minden rendben? Nagyon fehér vagy... - leül a mellettem lévő padba az óriás barátom. - Tényleg! Tegnap mi volt az a hirtelen kirohanásod? A tanár beírt igazolatlannak. - elhúzza száját. - És tudtad?! ByungHun nem sokkal ez után ugyanezt tette. Utánad ment?
- Haha. - nevetek. - Miért jönne utánam? Inkább mesélj mi történt tegnap. Úgy látszik átaludtam az egész napot. - terelem a témát.
- Nem mondta YunSeo? - olyan arcot vág, mint akit hátbaszúrtak.
- Mit kellett volna mondania?
- Kiválasztották a ruhát a bálra. Jövőhéten mindenki elmegy hogy levegyék a méreteit. - mosolyog.
- Ez szuper!
- Ráérsz valamelyik délután? - jön egy hang mögülem.
- Miért? - hátra sem nézek. Félek, ha megteszem, mást válaszolok mint tervezem.
- Lemaradunk ha folyton ellógsz, így pótolni kéne a hiányosságaidat.
- Chh. Felejtsd el. Ahhoz ott vannak  a táncórák.
- Ilyen állapotban akarsz ma próbáni? Felejtsd el. - hangja megrémíszt.
- Te ne parancsolgass nekem! - rácsapok az asztalra majd hátrafordulok. - Nem akarsz leszállni rólam?
- Lee MinHee! Azonnal velem jössz! - YunSeo úgy ránt maga után, mint egy rongyot. A bent tartózkodók mind minket figyelnek, hála a hirtelen kiindulásomnak. Amint kilépek a folyosóra YunSeo felém nyúl. Egy hirtelen pofonra vagy fejbevágásra számítok, de helyette az ajtót csapja be mögöttem. Tekintete ellenállást nem tűrő, határozott.
- Mit csinálsz? Megőrültél? - kiabál.
- Nem vagyok süket. Légyél szíves nem kiabálni. - higgadtan válaszolok.
- Lee MinHee!!! Miért teszed ezt? - nem is törődik az előző kérésemmel, ugyan úgy kiabálva szól hozzám.
- Rendben. Miről van szó? Mostanában túl sokszor hívsz a teljes nevemen... - sóhajtok.
- Az ég szerelmére MinHee! Mit művelsz?
- Mit..művelek?! - ismétlem szavait.
- L.Joeval miért vagy ennyire...ennyire kegyetlen? - tekintete megváltozik, és a merev tartása is eltűnt.
- Miért kedvesnek kéne lennem?
- Hisz szereted! - kimondja azokat a szavakat, melyeket én már jó ideje elzártam egy ajtó mögé a szívem legkisebb csücskében. A szívem kihagy egy ütemet a szó hallatán, majd mély levegőt veszek, hogy segítsek magamon.
- Nem tudom miről beszélsz. - érzéstelen arccal válaszolok. - Ha ennyi akkor elmegyek a mosdóba. - elfodrulok tőle, nehogy meglássa az arcomat.
- Megint egyedül akarsz sírni? Hányszor fordult elő ez mostanában?
- D-Dehogyis! - legyintek. - Nincs okom rá. - hangom elcsuklik.
- Fordulj ide és minden kiderül. - karomba kap, hogy visszarántson maga elé, de nem engedem. - MinHee! Ha nincs okod sírni, akkor fordulj ide.
- Tényleg nincs semmi bajom.
- Minnie. Én segíteni akarok. - hangjában annyira érzem szeretetét, hog nincs erőm tovább hazudni, így lassan megfordulok, felfedve könnyes szemeimet.
- Jézusom! - szája elé kap - Miért kínzod magad ennyire?
Minden válasz nélkül karjaiba vetem magam és kiengedem minden fájdalmam. Könnyeim nem állnak el, helyette egyre jobban folynak. Az elhaladók mind megbámulnak, de most ez érdekel a legkevésbé.
- Minnie gondoltál rá, hogy bevallod neki az érzéseid? - megtöri a csendet, ami könnyeim kiengedése óta szállt ránk.
- Megőrültél? - kínomban elmosolyodok.
- Miért? Ez nem egyirányú!
- Dehogynem! Ő csak azért segít nekem, mert a régi énjét látja bennem! - újabb könnyek szabadulnak a felszínre.
- Ezt a nevetséges dolgot ki mondta neked?
- Olvasd el a CéCit.
- Te egy újságnak jobban hiszel mint a legjobb barátnődnek? - YunSeo arca fehérré változik.
- Te honnan tudhatnl bármit is? Ő...Ő mindig csak a régi énje miatt állt mellém.
- MinHee... hagyd abba. - kezeit maga elé emeli, és a hátam mögé mutogat. Értetlenül nézek vissza rá, majd követem kezeinek irányát és megfordulok.
- Khm....Mindent hallottam. - a hozzá megfelelő lazasággal közli.
Visszapillantok barátnőmre, de már hűlt nyomát sem találom.
- Beszélhetnénk? Tényleg fontos lenne. - mellém lép, karja alig két centire az enyémtől. Tekintetem össze-vissza cikázik a levegőben, tekintete elkerülése érdekében.
- Gyere velem! - elém áll, majd leguggol és maga mögé nyúlva elkapja a lábaimat.
- Megőrültél?! Mit csinálsz? Engeddj el!
- Kapaszkodj ha nem akarsz leesni. - és már a levegőben voltam. Egy hirtelen mozdulatnak köszönhetően hátának esek mellkasommal, így ösztönösen körbe ölelem nyakát.
- Jó kislány.
- Te most szórakozol? Azonnal tegyél le!
Mit hittem? Hogy egyik pillanatról a másikra csak szép dolgokat fog mondani? Néha azt kívánom bárcsak ne szólalna meg.
- Ne kapálózz vagy leesel! - kiabál.
- Inkább minthogy te vigyél oda, ahova kedved tartja! - az ép lábamat előre rúgom a levegőbe, ezzel kiszabadítva a kezei közül. Elengedem kezeimmel is, és hátradőlök, hogy hátamra tudjak esni. L.Joe teste hirtelen  gyors mozdulatokat tesz. Nem látom, csak érzem. Szemeim csukva, s várom a fájdalmas találkozást a padlóval.
- Megőrültél? - hallom magam mögül a lihegő hangját, mintha maratont futott volna.
Kinyitom szemeimet és ekkor jövök rá mi is történt. Nem L.Jo teste tett gyors mozdulatokat, hanem engem rántott el hirtelen.
- Jól vagy? - kérdezi, miközben rajta fekszem.
- Idióta. - ennyit tudok mondani, s könnyeim kiszabadulnak ByungHun arcára esve.
- Jobban vigyázz magadra. - bal kezével fejemet mellkasához szorítja, míg a jobbra támaszkoda felül. A hangja teljesen más mint eddig. Tele van aggodalommal és kétségbeeséssel. Szemei mintha azt tükröznék... Szeretlek.

~ 6 komi és folytatás :) Köszönöm hogy elolvastad. Véleményed nyugodtan írd meg és iratkozz fel! ♥~